Újévi köszöntő
Tisztelt Sződligeti Polgárok!
2011. évben bebizonyosodott, hogy a közös jövőben vetett hit és az összefogás, csodákra képes. A válságos év ellenére Sződliget község fejlődni tudott azért, mert mi sződligetiek megtanultunk a széllel szemben vitorlázni. Reménykedem abban, hogy 2012-ben a Himnusz könyörgésének sora valóra válik és valóban víg esztendő köszönt Magyarországra. A remény számomra azt jelenti, hogy nem fogadható el az a hozzáállás, hogy majdcsak lesz valahogy! A remény ennek éppen az ellenkezője. A remény azt jelenti: soha nem adjuk fel!
Emlékszem, az első interjúmban úgy nyilatkoztam: Sződliget megerősödve fog kijönni a válságból. Az elmúlt év eredményei megmutatták azt, hogy ez nem pusztába kiáltott szó volt. Ma már Sződliget község azon fehér hollóhoz hasonlító települések közé tartozik, akiknek sikerült kilábalni az adósságspirálból. Köszönhető ez annak a konzervatív gazdaságpolitikának, amely irányelvét követve nem új meg új adónemek kivetésével, megszorításokkal növeltük bevételeinket, hanem a megfontolt, okos és takarékos gazdálkodással csökkentettük kiadásainkat.
A következő évben is ezen az úton megyünk tovább. Amennyiben nem lesz kormányzati adóztatási kényszer, akkor Sződligeten sem adóemelés, sem új adók bevezetése nem lesz!
Én azt gondolom, hogy az együtt gondolkodást, az összetartozás élményét kell megerősítenünk a következő évben azért, hogy meg tudjuk őrizni a reményt és azért, hogy szívből tudjuk énekelni a Himnuszt: Isten áldd meg a magyart és hozz reá víg esztendőt!
Boldog és reményteljes, új esztendőt kívánok mindenkinek!
Juhász Béla
polgármester
